Export

Útdíjak és fizető útvonalak az EU-ban

Az Európai Unióban már évek óta bevezették a használatarányos útdíjat, mivel az úthálózat fejlesztése és a környezetvédelmi szempontok alapján a jobban szennyező, nagyobb utat megtevő tehergépjárművek többet fizetnek. Hazánk ugyanezt az elvet követve 2013-ban vezető be az e-útdíjat a tehergépjárművek számára, leváltva az eddigi matricás időalapú rendszert. Ennek megfelelően számukra lényegében az összes autópálya, gyorsforgalmi út és főút fizetős lesz. A fizető útvonalakat és az útdíj mértékét kormányrendeletben hozzák nyilvánosságra, de a mértéke többszöröse lesz az eddig megszokott díjakhoz képest. Az új rendszer nem vonatkozik a személygépjárművekre, motorkerékpárok és az autóbuszokra sem, ezek a gépjármű kategóriák maradnak a matricás rendszerben.

Mégis mekkora díjelemelkedést hoz a fuvarozók számára az útdíj 2013. évi bevezetése? A most közzétett rendelet alapján a gépjármű kategóra, környezetvédelmi besorolása és az úttipus kiválasztása után egyértelműen kiszámolhatóvá vált a fizetendő útdíj mértéke. Ennek egy lényegesen könnyebb és gyorsabb módja, az útvonaltervezővel ellátott térképes útdíj kalkulátor használata, ahol a fenti adatok, illetve a kezdő pont és célállomás megadása után azonnal megkapjuk a fizetendő díjat.

Az útdíj megfizetésére a rendszer bevezetése után kétféle képpen lesz módjuk a tehergépjármű vezetőknek, bevallási közreműködő vagy előre megváltott viszonylati útdíjjegy segítségével. A bavallási közreműködő lényegében egy flotta szolgáltatásokat nyújtó GPS rendszerrel rendelkező vállalkozást jelent, amelyik szerződik az útdíj rendszer fentartójával, az Autópálya Kezelő Zrt-vel, így az ügyfelük által mért adatokat folyamatosan továbbítják a központba. Az így lejelentett adatok után az előre feltöltött számlaegyenlegből az útdíjkezelő levonja a használatarányos díjat. A viszonylati jegyet leginkább egy vonatjegyhez lehet hasonlítani, mivel itt is előre kell tudnunk, hogy mikor, hova szeretnénk közlekedni, ezt egy benzinkútnál vagy ügyfélszolgálati ponton megváltja a vezető, azonban ettől nem térhet el, illetve ha nem használja ki, akkor nem kap visszatérítést. Ez kb. egy útvonaltervező kalkulátor lesz, amely segítségével az útdíj is megfizethetővé válik.

Figyelemmel az Európai Unióban bekövetkezett elmúlt évek változásaira, várhatólag a most fizetősé vált több mint 6500 km hazánkban is tovább fog bővülni, a szakemberek szerint akár több mint 8000 km útat is bevonhatnak majd a rendszerbe. Amennyiben a személyautók számára is előírják a használat arányos útdíjat, akkor jelentős drágulás várhat a jelenlegi matricás rendszerhez képes számukra is ezzel.

stat