EU kronológia
Az európai egység gondolata a második világháborút követően fogalmazódott meg. Ennek oka egyrészt az volt, hogy az európai nagyhatalmak az elvi lehetőségét is ki akarták zárni annak, hogy közöttük újabb háború törjön ki. A másik ok a kontinens keleti és nyugati fele közt húzódó egyre inkább élesedő ellentét volt.
1946-ban híres beszédében Winston S. Churchill egyfajta "Európai Egyesült Államok" létrehozását szorgalmazta.
1949-ben a nyugat-európai államok létrehozták az Európa Tanácsot, amely azonban nem váltotta be a hozzá fűzött politikai reményeket.
1950. május 9-én Robert Schuman francia külügyminiszter javaslatot tett az Európai Szén- és Acél Közösség létrehozására. Ezt a napot később Európa-napnak minősítik.
Az 1951. április 18-án hat állam (Belgium, Hollandia, Luxemburg, Franciaország, NSZK és Olaszország) által aláírt Párizsi Szerződés létrehozta az Európai Szén- és Acél Közösséget (ESZAK). Ebben a korszakban a szén- és acélipari termelés mennyisége adta a nemzetgazdaságok erejének legfontosabb mutatóját. Az állami irányítási jogkörök meghatározott részének a tagállamoktól független közösségre történő átruházása ezért jelentett politikai szempontból is kiemelkedően fontos lépést. Az ESZAK legjelentősebb szerve a Főhatóság (elnöke Jean Monnet), amelynek legfontosabb jellemzője, hogy nemzetek feletti, de a tagállamok által ellenőrzött, hatóságként működni képes intézmény. A Főhatóság saját pénzügyi forrásokkal és széles körű jogokkal rendelkezik, kötelező rendelkezéseket hozhat mind a tagállamokkal, mind pedig a gazdasági élet egyéb szereplőivel szemben. Ezeket a jogosítványokat a tagállamok különböző biztosítékokkal vették ellenőrzésük alá. A Főhatóság például egyes különlegesen fontos döntéseket csak a - szintén a Párizsi Szerződéssel létrehozott - Miniszterek Tanácsának előzetes beleegyezésével hozhat meg. Ez utóbbi szerv a legtöbb esetben azonban csupán véleménynyilvánításra jogosult. A Párizsi Szerződés hozta létre a Közgyűlést is, amely jogosult arra, hogy a Főhatóság egészétől megvonja a bizalmat és megszüntesse annak megbízatását (a Közgyűlés elnöke a belga Paul-Henri Spaak lett). Az itt vázolt rendszer egy Tanácsadó Bizottsággal és a Bírósággal egészül ki. A Szerződés tartalmi rendelkezései közül kiemelendő, hogy a szén- és acéltermékek tekintetében megtiltja a tagállamok között a behozatali és kiviteli vámokat, a mennyiségi korlátozásokat, illetve a termelők és a fogyasztók egymással szembeni bármilyen megkülönböztetését. Az ESZAK szerződés egységes vámtarifát, vámuniót nem hoz létre.
1952. május 27-én aláírták az Európai Védelmi Közösség létrehozásáról szóló szerződést, amely azonban soha nem lépett életbe, hiszen a francia Nemzetgyűlés 1954-ben elutasította.
1953 folyamán létrejött a szén, a vasérc, az ócskavas, majd később az acél közös piaca.
1954. október 23-án Az NSZK és Olaszország csatlakozott az 1948-ban Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg és Nagy-Britannia által aláírt brüsszeli egyezményhez, amely a gazdasági, szociális és kulturális együttműködés mellett az önvédelem területére is kiterjedt. A héttagúra bővült biztonsági paktumot Nyugati Unióról Nyugat-európai Unióra keresztelték át, alapító okmányát 1955. május 6-án ratifikálta a hét állam.
Az 1955. májusában közzé tett Benelux Memorandumban öltött először testet az a gondolat, amely szerint a politikai integrációt meg kell, hogy előzze a gazdasági integráció.
Az 1956. áprilisában elkészült, és a hat alapító ország külügyminiszterei által a tárgyalások alapjául májusban elfogadott Spaak-jelentés tovább fejleszti a Memorandum gondolatát. A jelentés lényege, hogy vámuniót kell létrehozni, a mennyiségi korlátokat el kell törölni, meg kell teremteni a szolgáltatások, a munka és a tőke szabad áramlását. A nemzeti piacokat egyetlen "közös piaccal" kell felváltani. Közös politikákat kell létrehozni elsősorban az infrastruktúrában, a mezőgazdaságban és a versenypolitika területén. Az intézményi rendszer tekintetében az ESZAK által létrehozott gyakorlatot veszi át a jelentés, azzal a különbséggel, hogy az nemcsak a gazdaság egyetlen szektorára, hanem a gazdaság egészére kell, hogy kiterjedjen.
A hat alapító állam külügyminisztere 1957. március 25-én írta alá Rómában az Európai Gazdasági Közösség és az Európai Atomenergia Közösség (Euroatom) létrehozásáról szóló szerződést. E két szerződés 1958. január 1-én lépett hatályba.
Az Euratom szerződés rokon az ESZAK-kal abban a tekintetben, hogy mindkét okmány a gazdaság egy meghatározott szektorára nézve tartalmaz rendelkezéseket. A szerződés részletesen szabályozza az atommagkutatást, a titokvédelmet valamint a hasadó anyagok felhasználását, aminek az az oka, hogy a szerződés aláírásakor az atomenergia békés úton történő felhasználása a jövő szempontjából meghatározó jelentőségű volt.
Az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) létrehozó szerződés már nem egyetlen szektor, hanem a tagállamok egész gazdaságának integrációját tűzte ki célul. A gazdaságon belül azonban az egyes területek különböző súlyt kaptak. A rendszer középpontjában a közös piac megteremtése, az egyes közös politikák kialakítása és a tagállamok gazdaságpolitikájának egymáshoz közelítése áll. A legfontosabb területek: az áruforgalom szabadsága az egymás közötti kereskedelemben, a közös vámtarifa a kívülálló országokkal szemben, a személyek, szolgáltatások és a tőke szabad forgalmának megteremtése, közös mezőgazdaság és közlekedéspolitika, közösségi versenypolitika, jogszabályok egymáshoz közelítése, valamint az Európai Szociális Alap és az Európai Beruházási Bank létrehozása. Az EGK intézményrendszerét tekintve az ESZAK rendszerét vette át és fejlesztette tovább. Az intézmények sorrendjében az első helyen az Európai Parlament áll, amelynek elsősorban konzultatív és ellenőrző szerepe van. A legfontosabb döntéshozatali jogkörrel a Tanács rendelkezik, amelyben a tagállamok kormányainak képviselői vannak jelen. Az ESZAK Főhatóságának szerepét itt a Bizottság tölti be, annyi eltéréssel, hogy a Bizottság döntéshozatali jogköre szűkebb, mint a Főhatóságé. A Bizottság legfontosabb feladata a Tanács döntéseinek alkalmazása és végrehajtása, illetve az e döntésekre vonatkozó javaslatok megtétele. Önálló intézményként jelenik meg még a Gazdasági és Szociális Bizottság, amely kizárólag tanácsadó funkciót tölt be, valamint a Bíróság, amelynek hatásköre a Párizsi Szerződésben foglaltakhoz képest jelentősen kibővült.
1959. július 21-én Ausztria, Dánia, Izland, Nagy-Britannia, Norvégia, Portugália, Svájc és Svédország megalakította az Európai Szabadkereskedelmi Társulást (EFTA).
1961. január 1-én megtörtént az EGK államok nemzeti vámjainak első részleges összehangolása. Cél az egységes külső vámtarifa.
1961-ben a tagállamok állam és kormányfői szorosabb politikai együttműködésről határoztak, és ennek kidolgozására a francia Christian Fouchet vezetésével bizottságot állítottak fel.
1962 áprilisában megszakadtak a politikai unióról szóló tárgyalások, mivel nem volt egyetértés a Fouchet-bizottság javaslatairól.
1963. január 14-én De Gaulle francia elnök megvétózta a brit tagságot.
1965 április 8-án a szerződő felek aláírták az ESZAK, az EGK és az Euratom intézményeinek egyesítéséről szóló szerződést, amelynek alapján egyetlen Miniszteri Tanács és egyetlen Bizottság jött létre mind a három szerződés tekintetében. Az ESZAK Főhatósága tehát eltűnt, de hatásköre megmaradt úgy, hogy azt az egységes Bizottság gyakorolja.
1965-ben Franciaország kilenc hónapon keresztül nem vett részt a Tanács munkájában ("üres szék" politikája), mert a mezőgazdasági politika pénzügyi feltételeivel kapcsolatos vitában mind a Bizottsággal, mind pedig a többi tagállammal szemben egyedül maradt.
1966-ban megkötötték a Luxemburgi Kompromisszumot, amely azzal oldotta fel a fenti helyzetet, hogy ha valamely tagállam számára alapvetően fontos kérdésről kell dönteni, akkor a felek nem alkalmazzák az egyébként az alapszerződésben előírt minősített többségi szavazást, hanem konszenzust igyekeznek elérni.
1967. július 1-én az Európai Közösségek első közös brüsszeli bizottsága elfoglalta hivatalát (elnöke Jean Rey).
1968. július 1-én életbe lépett a vámunió és a közös külső vámhatár.
1969. december 2-án az állam- és kormányfők Hágában úgy döntöttek, hogy elmélyítik a politikai integrációt, valamint 1980-ig megteremtik a gazdasági és pénzügyi uniót, amelynek előkészítésére Pierre Werner luxemburgi miniszterelnök vezetésével bizottságot hoztak létre.
1970-ben jött létre a Luxemburgi Szerződés, amely módosította a Közösségek költségvetési hatáskörét és egyben úgy döntött, hogy 1975-ig megteremti az úgynevezett "saját forrásait". 1970. októberében elfogadták a Luxemburgi Jelentést, amely alapjául szolgált az Európai Politikai Együttműködésnek. Ezt az együttműködést két további (1973. Koppenhága, 1981. London) Európai Csúcsértekezlet erősítette, illetve bővítette. Végül az Európai Unióról szóló Ünnepélyes Nyilatkozatot 1983-ban a Stuttgarti Csúcson fogadták el.
1971-ben a miniszteri tanács elfogadta a Werner-tervet a tagállamok gazdaságpolitikájának összehangolására és elhatározták a költségvetési politika harmonizálását és a valutaárfolyam-ingadozások csökkentését.
1972. március 21-én bevezették az úgynevezett "valutakígyót" amelynek értelmében a tagállamok kormányai és a Tanács megállapodnak, hogy a tagállamok valutáinak árfolyama 2.25%-nál nagyobb mértékben nem lebeghet.
1972. július 22-én az EK szabadkereskedelmi megállapodást kötött Ausztriával, Izlanddal, Portugáliával, Svájccal és Svédországgal.
1972. szeptember 25-én Norvégia népszavazással elutasította az EK tagságot.
1973. január 1-én Nagy-Britannia, Dánia és Írország belépésével kilenc tagúra bővült az EK.
1973-ban az EK szabadkereskedelmi megállapodást kötött Norvégiával és Finnországgal.
1974. januárjában a foglalkoztatási és szociális ügyek miniszterei elfogadták a Közösség szociális cselekvési programját.
1974-ben jött létre az Európai Tanács, amelyben a tagállamok miniszterelnökei és államfői vesznek részt. Ez a fórum a Közösség és az Európai Politikai Együttműködés legfontosabb kérdéseit tárgyalja meg. (Első ülését 1975-ben Dublinban tartották.)
1975. február 28-án aláírták az első Loméi Egyezményt 46 afrikai, karibi és csendes-óceáni országgal a kereskedelmi, pénzügyi és technikai segítségnyújtásról.
1975-ben aláírták a Brüsszeli Szerződést, amely bővítette a Parlament költségvetési jogkörét, valamint létrehozta az Európai Számvevőszéket. A megállapodás 1977 júniusában lépett életbe.
1975. december 1-2-án az állam- és kormányfők Rómában döntöttek az Európa-útlevél bevezetéséről és arról, hogy 1978-ban (a ratifikációs folyamatok elhúzódása miatt ez áttevődött 1979-re) általános és közvetlen választásokat tartanak az Európai Parlament mandátumaiért.
1977. július 1-én befejeződött a kilenc tagállam közötti vámok leépítése, a közös vámhatárt pedig kiterjesztették Dániára, Írországra és Nagy-Britanniára.
1978. július 6-7-én az Európai Tanács Brémában döntött az Európai Monetáris Rendszer és az egységes európai valuta (ECU) létrehozásáról.
1979. március 13-án január 1-ei hatállyal visszamenőleg életbe léptették az Európai Monetáris Rendszert, amelyhez Nagy-Britannia kivételével mindegyik tagállam csatlakozott.
1979. június 7-én és 10-én megtartották az első általános és közvetlen Európai Parlament-i választásokat. A közvetlenül választott Parlament július 17-én és 20-án tartotta első ülését Strasbourgban, ahol első elnökévé Simone Veilt választották.
1979. október 31-én aláírták a második Loméi Egyezményt immár 58 afrikai, karibi és csendes-óceáni országgal.
1981. január 1-én Görögország belépésével tíz tagúvá bővült az EK.
1982. február 23-án Grönland népszavazáson az EK-ból való kilépés mellett döntött.
1983. január 25-én hatévi tárgyalás után a tagállamok megállapodtak a közös halászati politikáról.
1984. december 8-án 65 országgal írták alá a harmadik Loméi Egyezményt.
1985. január 7-én Jacques Delors-t választják az EK Bizottság elnökévé.
1985. június 14-én a luxemburgi Schengenben Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg és Németország megállapodást írt alá a tagországok közötti határellenőrzés megszüntetéséről.
1985. június 28-29-én Az állam- és kormányfők Milánóban úgy döntöttek, hogy összehívják a kormányközi konferenciát a Római Szerződés módosítására.
1985. december 2-3-án az Európai Tanács Luxembourgban jóváhagyta az intézményi reformot és jogi keretek között a külpolitikai együttműködés közösségi szintre emelése mellett határozott. Emellett célul tűzte ki, hogy 1992-re a Közösségen belül hozzák létre az egységes piacot, a tőke, a munkaerő, az áruk és a szolgáltatások szabad áramlását. Mindezt pedig a Római Szerződést módosító Egységes Európai Okmányba foglalta.
1986. január 1-én Portugália és Spanyolország belépésével 12 tagúra bővült a Közösség.
1986. február 17-én és 28-án Luxembourgban és Hágában írták alá az Egységes Európai Okmányt, amely a Római Szerződés addigi legátfogóbb módosítását jelentette. Megjelentek a gazdasági és pénzügyi unióról szóló rendelkezések, valamint olyan új területek, mint például a kutatás és műszaki fejlesztés vagy a környezetvédelem. Az Okmány bővítette a Parlament jogkörét azáltal, hogy biztosította, hogy a Tanács fontosabb döntései a Parlamenttel együttműködésben szülessenek meg. Az Okmány emellett megerősítette a Bizottság végrehajtási hatáskörét. Az Okmány III. címe tartalmazza az Európai Politikai Együttműködésre vonatkozó részletes szabályokat. Ez az együttműködés tisztán kormányközi jellegű, azaz nem hoz létre egy a tagállamoktól független, önálló szervezetet. Az együttműködés legfontosabb eszköze a külügyminiszterek találkozója, amelyre évente négy alkalommal kerül sor. Az Egységes Európai Okmány kiemelkedően fontos eleme az egységes belső piac megvalósításának célkitűzése.
1986. május 29-én a brüsszeli bizottság székhelye előtt első alkalommal vonták fel a kék-sárga csillagos lobogót és hangzott el a Közösség "himnusz"-a, Beethoven IX. szimfóniájából az Örömóda.
1987. július 1-én életbe lépett az Egységes Európai Okmány.
1988. június 27-28-án az Állam- és kormányfők hannoveri csúcsértekezletén a gazdasági és pénzügyi unió kidolgozására szakértőkből álló bizottságot hoztak létre Delors vezetésével. (A Delors-tervet, ami az Európai Monetáris Unió három szakaszos létrehozásáról szól, 1989. június 26-án Madridban fogadták el).
1988-ban létrehozták az Elsőfokú Bíróságot, amely a kisebb súlyú ügyeket átveszi az Európai Bíróságtól.
1989. december 15-én aláírták a negyedik Loméi Egyezményt ezúttal már 69 országgal.
1990-ben Luxembourgban aláírták a második Schengeni Egyezményt.
1990. július 1-én megkezdődött az Európai Pénzügyi Unió első szakasza, amelyben lebontják a tőkemozgás előtt még álló akadályok többségét, növelik a gazdaságpolitikai koordinációt és erősítik a jegybankok együttműködését.
1990. október 3-án hatályba lépett a Németországot egyesítő szerződés, amelynek következtében az öt új tartomány az EK részévé vált.
1991. december 9-10-én a hollandiai Maastrichtban az Európai Tanács megegyezett az Európai Unió Szerződéséről.
1992. február 7-én írták alá a Maastrichti Szerződést, amely 1993. november 1-én lépett életbe. A Szerződés deklarálja az Európai Uniót, amely egyrészt az Európai Közösségeken, másrészt pedig az Uniós Egyezménnyel bevezetett politikákon és együttműködési kapcsolatokon alapul. Az Uniós Egyezmény 7 fő részből, 17 jegyzőkönyvből és 33 jogi kötelező erővel nem rendelkező nyilatkozatból áll. A Maastrichti Szerződés a legfontosabb gazdasági feladatként a pénzügyi uniót jelölte meg. A közös jegybank "elődjeként" 1994-ben megalapították az Európai Monetáris Intézetet. A maastrichti tervek alapján 1999. január 1-től a tagállamok egységes valutával és közös jegybankkal rendelkeznek.
1993. január 1-én az Egységes Európai Okmány végrehajtásaként hivatalosan életbe lépett az egységes belső piac, a tőke, a munkaerő, az áruk és a szolgáltatások szabad áramlása.
1993. december 10-11-én a brüsszeli Európai Tanács ülésén Delors bizottsági elnök beterjesztette a növekedésről, versenyképességről és foglalkoztatásról szóló Fehér Könyvet.
1994. január 1-én életbe lépett a gazdasági és pénzügyi unió második szakasza.
1994. novemberében a Norvégok népszavazással elutasították az EU tagságot.
1995. január 1-én Ausztria, Finnország és Svédország belépésével az Európai Unió 15 tagúra bővült.
1995. március 26-án életbe lépett a Schengeni Egyezmény. Résztvevői ekkor a Benelux-államok, Franciaország, Németország, Portugália és Spanyolország.
1995. április 28-án Ausztria is csatlakozott a Schengeni Egyezményhez, de annak szabályait csak 1997. december 1-jével kezdte alkalmazni.
1995. május 3-án a brüsszeli bizottság elfogadta a közép- és kelet európai országok csatlakozásához irányelveket és felkészülési programot tartalmazó Fehér Könyvet.
1995. december 15-16-án a madridi csúcsértekezleten az Európai Tanács elfogadta az új közös valuta nevéül az eurót.
1996. március 29-én megkezdődött a Maastrichti Szerződést felülvizsgáló kormányközi konferencia Torinóban. A határozat szerint 12 hónapon belül javaslatokat kell kialakítani az igazság- és belügy, az intézményi eredményesség javítása és a külpolitikai döntéshozatali struktúrák tekintetében.
1996. júniusában a firenzei Európai Tanács elfogadta az Europol Egyezményt.
1996. decemberében Dublinban bemutatták az euro-bankjegyeket a nagyközönségnek.
1997. áprilisában a pénzügyminiszterek és jegybankelnökök véglegesítik a pénzügyi unió menetrendjét.
1997. június 16-17-én az állam és kormányfők elfogadták az Amszterdami Szerződést, amely tartalmazza az együttműködés javítását az igazságügy és belügy területén, elemzési és tervezési osztály létrehozását a kül- és biztonságpolitika területén, valamint foglalkoztatási cikkely felvételét az EU-szerződésbe. (A résztvevők október 2-án írták alá az Amszterdami Szerződést.)
1997. július 16-án Santer bizottsági elnök bemutatta az Európai Parlamentnek az "Agenda 2000 - erősebb és kibővített Unió"-t.
1997. december 13-án a luxembourgi csúcsértekezleten eldőlt, hogy 1998-ban Ciprus mellett öt kelet-európai állammal (Magyarország, Cseh Köztársaság, Lengyelország, Észtország és Szlovénia) kezdődnek meg a csatlakozási tárgyalások.
Az Európai Unió hivatalos oldala.