Viharos dolgok

Női-férfi bérkülönbségek és a jogi szabályozás

Nemi alapon történő diszkrimináció. A munkáltatók tagadják a létezését, a munkavállalók – többek között jogi ismeretek híján – nem érvényesítik érdekeiket. Pedig tény, hogy az azonos végzettséggel rendelkező, azonos munkakörben dolgozó nők bére hazánkban és világviszonylatban is elmarad a férfiakétól.

Magyarországon a KSH adatai szerint minden 100 Ft férfi keresetre átlagosan 79 Ft női kereset jut. Ez nagyjából megegyezik a világtendenciával, ahol hozzávetőlegesen 20% a női-férfi bérkülönbség (Franciaországban pl. „mindössze” 12%, Japánban viszont 37%). A különbségek csökkentésére Amerikában és az európai országokban egyaránt a jogi szabályozást hívták segítségül. Amerikában 1963-ban, Kennedy elnöksége alatt született az Equal Pay Act, mely felszámolni igyekezett az addig meglevő egyenlőtlenségeket, többek között azt a bevett gyakorlatot, hogy a jól jövedelmező állásokba kizárólag férfi munkaerő kerülhet.

Az Európai Unió alapításától központi céljának tekinti a nők és férfiak közti esélyegyenlőség biztosítását. Az Amszterdami Szerződés a nemek közötti egyenlőséget az Unió legfőbb alapelvei közé emelte. Az irányelvekben meghatározott diszkriminációt kiküszöbölni igyekvő jogharmonizáción túl konkrét közösségi szintű jogorvoslati lehetőség is biztosított a tagállamok polgárai számára. Ennek hatására az Európai Bíróság előtt számos nemi diszkrimináción alapuló per zajlott, melyek közül a Defrenne kontra Sabena ügy és a Von Colson ügy számít kiemelten precedens értékűnek. Az előbbiben a női felperes légi utaskísérőként tapasztalt jelentős bérkülönbséget az azonos munkakörben dolgozó férfi kollégáihoz képest, az utóbbiban pedig két szakképesítéssel rendelkező női szociális munkás indított pert, mivel az általuk megpályázott állásra (egy börtönben szerettek volna dolgozni) végül tőlük szakképzetlenebb férfiakat vettek fel. Az Európai Bíróság mindkét esetben a felperes javára ítélt.

Szomorú tény, hogy – bár a jogorvoslatra a hatályos magyar jogi szabályozás alapján számos út kínálkozik – elenyésző a nemi diszkriminációs perek száma Magyarországon. Pedig a hazai szabályozás – az unióssal összhangban – véd a diszkrimináció minden formájával szemben. Az Alkotmány 66. § (1) bekezdése kimondja, hogy a Magyar Köztársaság biztosítja a férfiak és nők egyenjogúságát, valamint hogy a hátrányos megkülönböztetés minden formája tilos; a 70/B. § (2) bekezdése pedig konkrétan lefekteti, hogy „egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga”. A Munka Törvénykönyvének 5. §-a szintén rögzíti a diszkrimináció tilalmát, a Polgári Törvénykönyv 76. §-a pedig a személyhez fűződő jogok megsértésének nyilvánítja – többek között – a nemek szerinti hátrányos megkülönböztetést. Sajnálatos, hogy ezen előremutató szabályok a gyakorlatban ritkán kerülnek alkalmazásra, hiszen a munkavállalók a munkaerő-túlkínálat miatti kiszolgáltatott helyzetükben ritkán terelik bírósági útra sérelmeiket.

A széleskörű jogi szabályozás ellenére a férfi-női bérkülönbség továbbra is makacsul tartja magát. Nyilvánvaló tehát, hogy az okokat immár nem a jogszabályok hiányában, hanem a mélyebb társadalmi összefüggésekben kell keresni.

A tradicionális család a lányokat kezdetektől fogva más viselkedésmódra szocializálja, mint a fiúkat. Míg egy férfi esetében kívánatos, hogy bátor, határozott és harcias legyen, a lányoknak csendes, visszahúzódó szerepkör jut. A betöltendő állásokért folytatott versenyben így a nők már alapból hátrányból indulnak. Még mindig erősen jelen van a köztudatban az a vélekedés, hogy egy nőnek a stabil anyagi háttérrel rendelkező férjjel kötött házasság jelenti a karriert, valamint hogy a családban kizárólag a nő feladata a háztartás vezetése és a gyereknevelés. Ez a nagyfokú leterheltség pedig kicsit sem kedvez a nők karrierlehetőségeinek, ellenben a férfiakét tökéletesen kiszolgálja. A nők munkahelyi előmenetelét gyakran elakasztja a láthatatlan és nehezen bizonyítható üvegplafon: felsővezetői pozíciókba elvétve juthatnak nők, holott nagyobb számban rendelkeznek felsőfogú végzettséggel, mint a férfiak. A közvélekedésben egy pálya elnőiesedése még mindig az adott szakma presztízscsökkenését vonja maga után, ami lecsökkent anyagi elismertséget is eredményez.

A társadalmi szerepek determináltságán és a munkaerő-túlkínálat miatti kiszolgáltatottságon túl a jogismeret hiányában is kereshetők a keresetkülönbség okai. Ez többek között a GYES-ről visszatérő kismamák esetében járhat szomorú következményekkel, hiszen jelentős részük abban sem biztos, fennáll-e még a munkaviszonya vagy sem. A megfelelő jogi tájékoztatás azért is elengedhetetlen, mivel a munkáltatók gyakran megpróbálják kikerülni a Munka Törvénykönyvének rendelkezéseit.

A férfi-női bérek teljes egyenlőségére csak akkor kerülhet sor, ha a lefektetett diszkriminációt tiltó jogszabályok széles körben ismertek és a gyakorlatban alkalmazottak lesznek, valamint ha eltűnik a tradicionális patriarchális szemlélet, és megszűnnek az ebből adódóan determinált nemi szerepek.

stat